Kisfaludy Sándor

(Sümeg, 1772. szeptember 27. – Sümeg, 1844. október 28.)
Költő, földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli és a Kisfaludy Társaság rendes tagja.

Középiskoláit Győrben végezte kitűnő sikerrel; a bölcseletet és jogot Pozsonyban hallgatta. Atyja 1792-ben hazavitte maga mellé törvénygyakorlatra. Kisfaludy azonban semmi kedvet nem érzett az ügyvédségre, s katonának állt az Erdélyben állomásozó Lipót-huszárezredbe. 1793. január 5-én kinevezték a testőrséghez. Bécsben a tanulmányai mellett a szórakozásból s a víg életből is kivette részét. Franciául és olaszul tanult.
A testőrség másodkapitánya s közte izetlenség támadván, több társával együtt a garnizon-ezredhez tétettek át. 1794 őszén szabadságát otthon töltötte és a badacsonyi szüreten megismerkedett Szegedy Ignác királyi tanácsos és zalai alispán leányával, Rozáliával. Szerelemre lobbant iránta, és a leány szivében is vonzalmat talált. Itáliába indulása előtt búcsúlátogatásán azonban némi idegenséget sejtett az imádottban. Többszörösen fájt neki ez az eset, és eltökélte, hogy a véres harcokban a halált keresi. E kedélyállapot tette őt költővé: ebből fakadtak első Himfy-dalai. 1796. június 29-én hadifogoly lett és franciaországi Provance-ba vitték. Több hónapot töltött Avignon és Vaucluse közelében Petrarca szelleme által ihletve, gyönyörű dalainak legtöbbjét ott írta.
1797-ben Wallis Olivér gyalogezredéhez tették át Würtembergbe, hol 1798-ban főhadnagy lett. Időközben megköttetett a campo-formiói béke; ettől fogva Kisfaludy egészen a költészetnek élt. A béke felbomlásával, 1799-ben mint a rajnai hadtest tagja, számos ütközetekben vett részt.
1800-ban a hadseregből kilépett, hazajött, és kedvesét, Szegedy Rozáliát nőül vette, s vele boldog házassága első öt évét Kámban töltötte, majd 1805-ben Sümegre telepedett át a szűlőházába, és birtokán a mezőgazdaságnak és az irodalomnak élt. Ez időben lépett fel a közönség előtt is a Himfy szerelmei-vel. A Himfy név elterjedt az egész országban, és a nagy ismeretlen költő bálványa lett a közönségnek.
1809-ben a zalai felkelt nemesség őt lovasságához őrnagynak, István nádor pedig maga mellé szárnysegédnek választotta. A békekötés után I. Ferenc király a nemesi felkelésnek okleveles történetét kívánta a nádortól, aki Kisfaludyt bízta meg e munkával, s azt két év alatt (németül) el is készítette, mely a titkos levéltárba tétetett.
Részt vett a nádor meghívására az 1828 telén a Magyar Tudományos Akadémia szabályzatát előkészítő bizottság működésében; 1830. november 17-én pedig rendes taggá nevezték ki. Az 1833. évi nagyjutalom közte s Vörösmarty Mihály közt megosztatott, a dicsőség ezen megosztása és barátaival való súrlódások annyira elkedvetlenítették őt, hogy 1835-ben lemondott a tagságról; szeptember 14-én az Akadémia tiszteletbeli taggá választotta, s ezt szívesen vette.
Felesége, Szegedy Róza 1832. május 18-án, 57 évesen meghalt. E csapás mélyen megrendítette, búskomor lett. Egyedüli vigasztalása kedves Anna húgánál tett látogatásai voltak, ahol annak nevelt leánya, Vajda Amália előzékenységével halmozta el az öreget. A fiatal leányt 1834. február 25-én nőül vette, azonban 1841. január 7-én ismét özvegyen maradt, gyermekei nem voltak. Sümegen és somlai magányában töltötte visszavonultan utolsó éveit, melyeket egyedül a balatonfüredi nyárszak vidított fel évenként, hol még 1830-ban hazafiúi adakozásokból építtetett színházat, melyre Zala vármegye megbízásából folyton felügyelt, és hol mindvégig a közfigyelem tárgya volt.
1844. október 28-án Zala megye táblabírájaként halt meg Sümegen. A Magyar Tudományos Akadémián 1844. november 18-án Toldy Ferenc tartott fölötte gyászbeszédet.