A reformkor magyar költészetének kimagasló alakja, a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb költője. Bár gazdag, sikeres földesúr volt, régi nemesi család egyetlen gyermeke, életének igazi értelmét a költészet jelentette. 1788 őszén kezdte tanulmányait a soproni evangélikus líceumban. Hét évet töltött ott, hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Sokat olvasott a kor fontos tárgyaiból, a latin és a német nyelvet kiválóan ismerte.

1799-ben feleségül vette a 14 éves Dukai Takách Zsuzsannát, egy gazdag nemescsalád lányát. Felesége birtokán, Sömjén mellett telepedtek le, majd 1805-től Niklán éltek és gazdálkodtak. Ritkán hagyta el Niklát, otthonról sem szívesen járt el. Csak kétszer látogatta meg Pestet: 1810 márciusában és 1813 májusának végén.

Sok szállal kötődött Keszthelyhez, – ahol 1793-ban katonáskodott – és a Balaton vidékéhez. Az 1800. évi kővágóörsi látogatásáról Kis János Emlékezéseiben számol be. 1814-ben megismerkedett Festetics Györggyel a keszthelyi Georgicon alapítójával, és lelkesen üdvözölte a gróf irodalompártoló tevékenységét. 1817-ben részt vett az első Helikoni ünnepségeken. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia első vidéki rendes tagjává választották.

Élete utolsó éveiben szinte egyfolytában betegeskedett, Balatonfüreden és Budapest gyógyfürdőiben kezelték. Élete delén és alkonyán sok éven át a füredi kútnál keresett s talált gyógyulást az antik szépség és magyar férfierő halhatatlan énekese. 1820-ban Balatonfüreden gyógykúrája alatt írta A füredi kúthoz c. versét. Többször megfordult a Szentgyörgyi-Horváth családnál.